Először versenyeznek a Mecsekben

Népes és egyben nagyon erős mezőnybe csöppen a Speed Technika Hondás párosa a Határ Attila – Deák Henrietta duó a Mecsek Rallye-n. A páros a verseny előtt egy Ford Fiesta R2-es versenyautót tesztelt, ám ezen a futamon biztosan a Honda Civic Type-R-rel áll rajthoz.

Attilát a pályabejáráson csíptük el egy kis beszélgetésre, így az emlékei még nagyon frissek. Ez a déli régiós verseny lesz számára az első Mecsek Rallye, aminek a pályái már most elnyerték tetszésüket.

„Nagyon erős és népes mezőny lesz Pécsen, ahol végre a kategóriánkban is van ellenfél. Most vagyok erre először, ez lesz az életem első Mecsek Rallye-ja, a pályákat is csak videókról ismerem. Nagy kihívás lesz mindenképpen, ezért is fordítunk kiemelt figyelmet a bejárásra. Mind nehézségi fokban, mind pályák tekintetében az életem verseny lesz” – árulta el Határ Attila.

Ez a futam merőben más lesz, mint Attila első Rallye1-es versenye, hiszen ezek a pályák nagyon komoly koncentrációt és figyelmet igényelnek. A fő céljuk, hogy tapasztalatot szerezzenek, és karcmentesen vigyék az autót a célba.

„Ismételni tudom magam, óriási boldogság, hogy Rallye1-ben versenyezhetek és ezt köszönöm Apunak és Szilágyi Tamásnak. Az otthoni salgótarjáni versenyen először mentem Rallye1-ben, ahol a 2WD-ben sikerült felállni a dobogóra. Ezen a versenyen hasonló felfogással indulunk majd, szeretnénk bizonyítani és meghálálni a bizalmat. A bajnokság számunkra annyira nem számít, hiszen későn léptünk be, a többiek pontokért harcolnak, mi az adott futamra koncentrálunk. Jó lenne megnyerni a kategóriát és 2WD-ben is szeretnénk felállni a dobogóra” – tette hozzá Attila.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Well Done St. Moritz Termelő Kft., Mirelit Mirsa Zrt., TMI Épületmenedzsment Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., Chevigen Kft., Proxima Elektro Kft., Nk-Gép Kft., Silicon Computers Kft., GPsped Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Kereken-Oil Kft., SDS18, Gulf Lubricants Hungary Kft., Prior Kft., White PSL Trans Kft., Alox Kft., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Twolex Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Telor Elektromontage Kft., Papp Gumi, Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Sólyom Truck Kft., Berger Stanc Kft., Wavecom Informatikai Kft., Gamma-Modul Kft.

autosport

Előző cikk

A húzatópad után, cél a dobogó!

Következő cikk

Újra hazai közönség előtt