A kitartás gyümölcse a nyíregyházi bronzérem!

Osváth Péter és Papp Tamás az abszolút harmadik helyen végzett az Országos Rallye1 Bajnokság utolsó futamán, a Rally Hungary-n. A balatonfüredi pilóta egyéni csúcsa a nyíregyházi bronz, hisz két évtizedes pályafutása során először zárt a top3-ban egy hazai bajnokit.

A csapat navigátora, Papp Tomi a Rally Hungary előtt megmondta, hogy akár egy jó eredményt is elérhetnek az utolsó futamon és bizony igaza lett! Persze a „naviga” – ahogy a csapat szólítja – legmerészebb elképzelésit is felülmúlta, hogy végül a magyar mezőnyben abszolút harmadik helyen zártak Osváth Péterrel.

„Jó érzés!” Mosolyog Osi. „Gondoltam, hogy nagy küzdelem lesz, hisz nagyon hosszú volt a verseny és abban is biztos voltam, hogy az eső alaposan meg fogja tizedelni a mezőnyt. A pályabejárás után egyértelművé vált az is, hogy a murvás részeket fellazítják majd az autók és tudtam, hogy annyi defekt lesz, mint amennyi egész évben nem volt. Nekünk is volt három, de megpróbáltuk beosztani az autót meg az erőnket. Vasárnap sokat kellett várnunk az első gyors rajtjában, kihűltek az abroncsaink emiatt rettenetesen csúszkáltunk, csak próbáltunk egy biztonságit jönni. Aztán ahogy jöttünk vissza Nyíregyháza felé a csapat jelezte, hogy a harmadik helyen vagyunk, amit először nem is akartuk elhinni. A verseny folyamán addig nem is foglalkoztunk a pozíciónkkal, csak mentünk előre, mert a rengeteg sár, felhordás, meg a temérdek eső és defekt miatt úgy voltunk vele, hogy majd a végén megnézzük, hova voltunk elegek. Nyilván ez egy nagyon jó hely, ha az ötbe is befértünk volna, már annak is nagyon örültem volna, de ennek aztán főleg.”

Ha szerencsével is, de végre kifizetődött az a rengeteg munka, amit Peti és csapata beletett az idei szezonba.

„Igen, lehet ezt mondani, mert sok ötödik helyet elbuktunk már idén defekt végett. Igaz, a székesfehérváriban én is benne voltam, mert rossz helyen fékeztem. Mindig azt szoktam mondani, hogy defektet nem kap az ember, hanem szerzi, de aki a nyíregyházi futamon defektet kapott az tényleg kapta. Igazi orosz rulett volt a tövezéseknél, amiből mi ez alkalommal szerencsésen jöttünk ki!”

autosport

Előző cikk

Bajnokcsapat

Következő cikk

A Hungaroring Magazin idei 41. adása