Slickkel a sáron

Nagyon nehéz versenyen van túl a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán – dr. Kovács Annamária duó, akik a II. Nyíregyháza Rallye-n az Országos Rallye Bajnokság abszolút kilencedik helyére hozták be a Ford Fiesta R5-öt.

Zoliék már a felkészülés során is nehézségekbe ütköztek, hiszen a versenyen kevesebbet lehetett tréningezni, mint egy másik bajnoki futamon.

„Az első gyorsasági rémálom szerűen kezdődött, kicsúsztunk és a kocsi felhasalt, amit a szuper jó fej nézőknek sikerült visszatenni az útra. Sok időnk nem maradt örülni, mert közvetlenül az eset után defektet kaptunk. Hasonló problémáink a szombati napon további két alkalommal is előfordultak, amivel óriási hátrányba kerültünk” – kezdte a beszélgetést Lencse Zoltán.

Miután szombatról vasárnapra virradóan megérkezett az esős időjárás tudták, hogy még nehezebb dolguk lesz, mint szombaton.

„Nagyon nehéz körülmények között versenyeztünk slick gumikkal a sáron, és ha ez nem lenne elég folyton megáztunk, bepárásodott a szélvédőnk és alig láttunk valamit. Ezt megtetőztük újabb két defekttel a hosszú szakaszokon. Nagyon küzdelmes napot zártunk vasárnap is és a problémáink által összejött időhátrányt már nem tudtuk ledolgozni a három etapnak nyilvánított gyorsasági miatt” – tette hozzá dr. Kovács Annamária.

Végül az ORB kilencedik helyét szerezték meg. Folytatásban a csapat a tradicionális Mikulás Rallye-n indul majd.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., Well Done St. Moritz Termelő Kft., TMI Épületmenedzsment Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., Chevigen Kft., Proxima Elektro Kft., NK-Gép Kft., Silicon Computers Kft., GPsped Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Kereken-Oil Kft., SDS18, More than Sport GmbH., Ikan Kft., Prior Kft., White PSL Trans Kft., Alox Kft., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Twolex Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Telor Elektromontage Kft., Papp-Gumi, Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Berger Stanc Kft., Wavecom Informatikai Kft., Gamma-Modul Kft., Kart Projects., Acélszerkezet-Technika Kft., REIMA AirConcept illatmarketing., Evocool.

autosport

Előző cikk

Hajrá Michelisz!

Következő cikk

Ez a Rally