Remekeltek a magyarok Rómában

Magyarok pezsgőzhettek a Rally di Roma Capitale 2020 – Rali EB szezonkezdetét jelentő versenyének céldobogóján!

Az ERC3-as kategóriában a László Martin – Zsiros Gábor kettős taktikusan versenyzett, nem hibázott és végül a harmadik helyet szerezte meg az EB-sek között.

Ugyanitt a László Zoltán – Berendi Dávid a negyedik lett, a Vogel Adrienn – Notheisz Ivett kettős pedig az ötödik. A hölgypáros nemcsak annak örülhetett, hogy komolyan helytállt a férfiak mezőnyében, megnyerték az FIA ERC női értékelését!

Juhász Csaba – Juhász István az ERC3 hetedik helyén fejezte be a római versenyt.

A Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős a legnagyobbak között tavalyi évekhez hasonlóan nagy célokkal érkezett, azonban nem sikerült jól a versenyük, egy baleset miatt kiestek. Szuperrally szabállyal visszaálltak vasárnap és befejezték a futamot a 32. helyen, pontot sajnos nem sikerült szerezniük.

Külön gratulálok, hogy minden magyar egység eljutott a célig ezen a nehéz versenyen. Örülök, hogy több Magyar páros is méltón képviselte hazánkat a pandémia utáni első ERC versenyen!

Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök

Magyarok pezsgőzhettek a Rally di Roma Capitale 2020 – Rali EB szezonkezdetét jelentő versenyének céldobogóján!Az…

Közzétette: Oláh Gyárfás – 2020. július 27., hétfő

autosport

Read Previous

Tóth László pont nélkül maradt a Formula Renault Eurocup imolai versenyhétvégéjén

Read Next

Vogel Adri álomszerűen kezdte meg a rali-Eb-t