Molnár Martin nyerte a MiniMaxot

Győzelmet szerzett a MiniMax kategóriában Molnár Martin a gokart Közép-Európai Zóna Kupa (CEZ) második fordulóján a szlovéniai Vranskóban, amelyet követően a csapat számítása szerint az osztrák és a CEZ MiniMax bajnokságot is vezeti.

Kis mezőny gyűlt össze az osztrák, szlovén és egyben CEZ gokart bajnoki futamon, a Szlovéniai Vranskóban. A pálya új volt Molnár Martin számára, amelyet egy vezetéstechnikai központban alakítottak ki, így sem kerékvető, sem pedig bukózóna nem volt rajta.

A hatfős MiniMax mezőnyben hárman vívtak a dobogós helyezésekért. Molnár Martin nyerte az időmérőt. Az első futamban hatalmas csata folyt a győzelemért, az utolsó körben a második helyről megpróbált beszúrni, de nem sikerült előznie, viszont a harmadik helyezett mind a kettőjüknek aláfordul és megnyerte a futamot. Martin harmadik lett.

A második futamon gyorsan az élre állt és nyert, a harmadik futamban pedig gyakorlatilag rajt–cél győzelmet aratott.

„Sajnos nem volt túl erős a mezőny, de így is komoly feladat volt a pálya megtanulása – mondta Molnár Zoltán csapatvezető. – Az első három versenyző erős volt, ráadásul Martin ellenfeleinek nagyobb volt a rutinja ezen a vonalvezetésen.

Az első futam igazi éles versenyt hozott köztük, a második és a harmadik viszont egyértelműen Martiné volt. Amit a hétvégéből ki lehetett hozni, azt kihozta belőle.

Nagyon örülünk a sikernek, egy győzelem mindig győzelem. Ráadásul számításunk szerint Martin vezeti az osztrák és a CEZ MiniMax bajnokságot is.

A következő versenyünk várhatóan augusztusban, Bruckban, a magyar bajnoki lesz.“

Molnár Martin, MiniMax, Vransko eredmények

3. futam: 1.

2. futam: 1.

1. futam: 3.

Időmérő: 1.

Résztvevők: 6

autosport

Előző cikk

Losonczy negyedik a Clióval

Következő cikk

A jövő reménységei