Hideg Ádám nagyot mentett

Az időmérőn nem volt szerencséje, utána viszont nagyot mentett Hideg Ádám a WSK Euro Series 3. fordulóján Lonatóban. Az előfutamokban, az elődöntőben és a döntőben is több helyet javított, és még egy műszaki hiba ellenére is végül a Mini kategória nyolcadik helyéig küzdötte fel magát. 

Egy hét alatt rendezték meg a háromfutamos WSK Euro Series második és harmadik fordulóját az olaszországi Lonatóban. 

Hideg Ádám a második forduló időmérőjén jól teljesített, ám ennek a versenynek az elődöntőjében ledobta a gokartja a láncot és nem jutott döntőbe, így a harmadik fordulóban kellett bizonyítania. 

Ennek az időmérőjén nem volt szerencséje, hiszen a mezőnyt felvezetve, szélárnyék nélkül a futama 14. helyét szerezte meg, a 61 fős Mini mezőny időmérőjét pedig a 27. helyen zárta. 

A négy előfutamban így a 11. helyről rajtolt. Az elsőn parádésan versenyzett és kilencet előzve a 2. helyre jött fel. A másodikon a rajtnál visszaesett, itt a 11. helyet szerezte meg, míg a harmadikban négyet javítva 7. lett. 

A negyedik előfutamban azonban meghibásodott a motorja, folyamatosan veszítette a teljesítményt és csak 20.-nak futott be. Az előfutamokból így a 22. helyen jutott elődöntőbe. 

A B elődöntőben a 11. helyről rajtolva, hatot előzve az 5.-re jött fel, amivel a kilencedik helyen jutott a döntőbe. Itt egy pozíciót javítva lett 8., vagyis az időmérőhöz képes 19 helyet jött előre. 

A bajnokságban a 2. verseny időmérőjén elért eredménye után 8, a 3. verseny elődöntőjében és döntőjében pedig 20–20 pontot kapott Ádám, így 48 ponttal a bajnokság 15. helyén végzett. 

„A második versenyen jobban állt Ádám, ezért arra koncentráltunk, ezt a harmadikat el is engedtük, a gumikkal is úgy sakkoztunk, hogy a második verseny döntőjére maradjanak újak, de miután az elődöntőben műszaki hiba miatt kiesett, a harmadik futamon kellett bizonyítania – mondta Hideg Krisztián, csapatvezető. – Ahhoz képest, hogy az időmérő után hol állt, nagyon szépen jött előre. 

A döntő így is gyilkos volt, borzalmasan néz ki a gokartja, nincs rajta egy ép elem. Az egyik sráccal addig keménykedtek, hogy Ádám felugratott a hátára, alig tudtak szétakadni, közben elmentek mellettük négyen. 

Pont ennek a srácnak az apukája állt mellettem, egymásra néztünk – ezek nem normálisak. Ha nem vagy kemény, akkor itt egy pillanat alatt bedarálnak, de ebben az esetben kifizetődőbb lett volna engedni. 

A WSK-ban mindig rang az első tízbe kerülni. Nagyon bíztunk egy dobogóban, de a körülményekhez képest ez a nyolcadik hely is ragyogó teljesítmény.”

WSK Euro Series 3. futama, Circuito South Garda, Lonato (Olaszország) Mini eredmények:

Résztvevők: 61

Időmérő futam: 14.

Időmérő összesített: 27.

BD előfutam: 2.

AB előfutam: 11.

BE előfutam: 7.

BC előfutam: 20. 

Előfutamok összesített: 22.

B Elődöntő: 5.

Döntő: 8.

WSK Euro Series 3. futam döntő végeredménye: 

http://www.wskarting.it/results/ES/2020/Round3/mini_554.pdf?update=81

WSK Euro Series bajnokság végeredménye: 

http://www.wskarting.it/results/ES/2020/Round3/StandingsMINI.pdf?update=1

A Hideg Team együttműködő partnerei

Continental Group Kft., Savim Hungary Kft., Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Hotel Moments, SziCar Hungary Kft., Firebox Kft., Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft. Dornhof Nagy und Partner Kft., HNN Projekt Kft., Aszú Étterem, Patócs Autóház Kft., C-Service Kft., Vázterv Mérnökiroda Kft., Ventosus Kft., Sky-log Magyarország Kft., Moltech Kft.

autosport

Előző cikk

MHH Kart Team: Az idei legjobb

Következő cikk

Véget ért a WSK Euro Series