Ledobta a dobogót

Pályafutása legjobb WSK helyezéséért volt harcban Hideg Ádám, amikor az Euro Series második állomásán, Lonatóban, az elődöntő második helyén ledobta a gokart a láncot és kiesett. 

Addig kiváló formában versenyzett, az időmérő futamában a 3. helyet szerezte meg, összesített időmérőn pedig a 61 fős Mini mezőnyben az 5. helyen végzett. 

Az első előfutamában 6. lett, de a következő hármon zsinórban 3.-nak futott be. Összesítettben az 5. helyen jutott elődöntőbe, amely az A elődöntőben a harmadik rajtkockát jelentette. Ádám ezt remekül kihasználta, egy helyet javított, feljött a 2. helyre és éppen az elsőért küzdött, amikor ledobta a gokart a láncot és kiesett. 

„A műszaki hibáig nagyon jó hetünk volt, Ádám nagyon jó formában volt – mondta Hideg Krisztián csapatvezető. – Az első előfutama lehetett volna egy kicsit jobb is, de a három harmadik helye kiváló ebben az erős mezőnyben. 

Nagyon bíztunk az elődöntőben is, ahol a harmadik helyről rajtolhatott. A gokartban a páratlan sor második helye jobb, mint a páros sor elsője. Ezt Ádám ki is használta, feljött a második helyre. 

Ahogy kell, támadta az elsőt. A WSK-ban az utolsó méterekig nem tudhatod a végeredményt, de hárman annyira elhúztak, hogy a negyedik nem tudta volna őket támadni, tehát (az elődöntőben) egy biztos dobogót veszítettünk el. 

Sajnos ilyen a technikai sport, Ádám erről a hibáról nem tehetett. Nagyon jól versenyzett, igazán megérdemelt volna egy jó rajthelyet a döntőben.”

A WSK Euro Series második és harmadik állomását párhuzamosan rendezik Lonatóban. A két forduló elődöntői egyaránt szombaton voltak. Hideg Ádám a harmadik fordulóban bejutott a döntőbe, így vasárnap még szépíthet.

WSK Euro Series 2. futama, Circuito South Garda, Lonato (Olaszország) Mini eredmények:

Résztvevők: 61

Időmérő futam: 3.

Időmérő összesített: 5.

AE előfutam: 6. 

AB előfutam: 3. 

AC előfutam: 3.

AD előfutam: 3. 

Elődöntő: kiesett

A Hideg Team együttműködő partnerei

Continental Group Kft., Savim Hungary Kft., Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Hotel Moments, SziCar Hungary Kft., Firebox Kft., Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft. Dornhof Nagy und Partner Kft., HNN Projekt Kft., Aszú Étterem, Patócs Autóház Kft., C-Service Kft., Vázterv Mérnökiroda Kft., Ventosus Kft., Sky-log Magyarország Kft., Moltech Kft.

autosport

Előző cikk

Szabó ismét elődöntős, Kárai a döntőbe jutott

Következő cikk

Molnár Martin nyert és vezeti az ob-t