Rallycross díjátadó rendhagyó módon

Egy különleges év után, egy különleges díjátadón adhattuk át a serlegeket a Magyar Rallycross Országos Bajnokság díjazottjainak. Remek hangulatban, de a biztonsági előírások maximális betartása mellett.

Remélem a 2021-es szezon díjátadója már a hagyományos módon, egy gála keretében zajlik majd.

Gratulálok mindenkinek, 2020 egy roppant nehéz, ám mégis sikeres év volt.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1852828448200151


Tisztelt Érdekeltek!

A 2020-as egy különlegesen nehéz év volt, olyan körülményekkel kellett megbirkózni, melyeket eddig nem ismertünk. Mint ahogyan az élet sok más területén sem, nekünk sem volt tapasztalatunk, hogy miként reagáljunk a Covid19 által okozott nehézségekre: hogyan és miképpen rendezzünk versenyeket, ha egyáltalán szükség van rá, mire készítsük fel a versenyzőket és csapatokat, illetve miként finanszírozzuk a hazai autósportot.

Visszatekintve a tavalyi évre, büszke vagyok arra, hogy szakágaink többségében sikerült bajnokságot szerveznünk, rendezőink saját anyagi forrásaikat nem kímélve mellénk álltak, a versenyzők és a csapatok pedig erőiken felül vállaltak. Rallyban és RX-ben egy teljes-értékű bajnokságot szerveztünk sok környező országgal ellentétben, és bíztunk benne, hogy ha már az év ilyen nehéz volt, akkor egy megszokott, jó hangulatú díjkiosztóval ünnepelhetjük az év végét.

Sajnos nem így lett!

Jött a harmadik hullám, mely még a bajnoki kezdetet is módosítja. Szakágainknak saját hatáskörben van joga dönteni a díjkiosztó megszervezésére vonatkozóan, így minden bizottságunk mérlegelt annak tekintetében, hogy miként lehet a tavalyi serlegeket átadni, vagy eljuttatni a versenyzőknek, hiszen tudjuk, mindenki számára fontos, hogy ha már nem is ünnepelhetünk együtt, de a serleg ott legyen a polcokon.

Az átadandó serlegek mennyisége és a lebonyolítás módja alapján döntött az RX és a Rally szakág is. Az RX díjkiosztó reggel 9-től délután 4ig tartott, zsilipes rendszerben, egyszerre maximum 10 fő lehetett a helyiségben, majd azt követően szünetet tartottunk, melynek ideje alatt szellőztetés és fertőtlenítés volt.

Ilyen lebonyolítási rendszerben egy Rally díjkiosztó 3 napig tartott volna, és a kategória-, valamint az abszolút díjak átadása is bonyolította volna a biztonságos és szabályos átadást. Mindenki számára világos, hogy egy rally autóban ketten ülnek, így a kategória első 5 helyezettjénél már el is értük a 10 fős korlátot.

Rally díjkiosztással kapcsolatban volt egy másik gondolat is, miszerint az első bajnoki fordulón adjuk át a serlegeket, de ezt – szintén a jelenleg hatályos korlátozások miatt – kénytelenek voltunk elvetni, és lássuk be, a jelenlegi nehéz időszakban elképzelhető, hogy nem is lesz ott mindenki a szezonnyitón.

A teljesség igénye nélkül láthatjátok, hogy miért támogattam én is, hogy a Rally szakágunk a postázást válassza, és ne a várakozás mellett döntsön. Látom sokak Facebook-oldalán, hogy büszkén posztolják az autójuk mellett a postán érkezett serleget, voltak olyanok is, akik inget és nyakkendőt vettek fel egy kép erejéig, hogy így készítsenek fotót. Örülök neki, hogy a díjazottak közül sokan így látták helyesnek. Sajnos jelenleg ilyen időket élünk, de mivel mindenből lehet tanulni, így a díjkiosztó szervezéséből is, ezt most megtettük.

Tisztelettel

Oláh Gyárfás
MNASZ elnöke

autosport

Előző cikk

Magyar Rallycross Országos Bajnokság díjátadó

Következő cikk

Kiss Norbi a Kamion EB esports bajnoka 2021-ben is