Ausztriában folytatták a Formula 4-esek

Hétvégén Ausztriába látogatott el a Formula4 Italy bajnokság, a több mint 30 fős mezőnyben újra két magyar indulóval.

A bajnokság 15. helyén álló Válint Bence szerepelt jobban, szemmel láthatóan versenyről versenyre fejlődik. Ez már a második szezonja, így a tapasztalatok is kezdenek összegyűlni ebben a roppant erős bajnokságban.

Az első versenyt a 15. helyen fejezte be, a második futamon tudott jelentősen javítani, a 9. helyen intették le.

Révész Levente, aki idén első szezonját teljesíti, becsülettel végigküzdötte a hétvégét. Előbb 23. helyet szerzett az első versenyen, majd a második futamon a 20. helyen ért célba.

A bajnokság ötödik hétvégéje volt ez a Red Bull Ringen, innen a csapatok visszatérnek Olaszországba, Október 8-10. között rendezik a hatodik fordulót a Mugello versenypályán.

További sok sikert kívánok!

Oláh Gyárfás
MNASZ elnök

autosport

Előző cikk

Az egyik legtradicionálisabb hazai autóverseny emlékére

Következő cikk

Tempó Magazin 2021 / 19.adás – Greinbach * Rallycross OB III. futam