Olaszországban jeleskedtek a magyarok

Az elmúlt hétvégén két olasz helyszínen is magyar pilóták eredményeit figyelhettük. A Formula 4 Italy bajnokságban a szezonzáró hétvégére ismét hatalmas mezőny érkezett, 37 pilóta sorakozott fel a rajtrácsra, köztük két fiatal magyar pilótával, Válint Bencével és Révész Leventével, akik egész évben állandó résztvevők voltak.

Sajnos egyik magyar fiúnak sem jött most ki a lépés, a középmezőnyben küzdöttek, nem tudtak a pontszerzők közé kerülni a Monza-i hétvégén.

Válint a bajnokságot 18. helyen zárta a 41 pilótából, egyértelműen fejlődött idén. Jobb időmérős eredményekkel már komolyabb pontmennyiséget tud majd gyűjteni a jövőben.Révész Levente első évét tudja maga mögött, tisztességgel helyt állt a rendkívül erős mezőnyben, a 31. helyen zárta a bajnokságot. Tovább kell mennie ezen az úton és még sokkal jobb eredmények fognak jönni.

Berta Benjamin idén több bajnokságban is rajthoz állt sikerrel, ezúttal a Vallelunga pályán rendezett TopJet Fx 2000 Formula Trophy futamon próbált szerencsét. A mezőny jelentős része ismerős volt neki az FIA CEZ zóna versenyekről és a Drexler Kupából.

Az első versenyén az abszolút harmadik helyen ért célba, a TopJet értékelés második helyén. A második futamon sokáig vezetett is, végül a második helyen intették le, mely a Topjet kategóriában első helyet jelentett. Benjamin rengeteg kilómétert tett meg idén, ennek meg is van az eredménye. Remélem jövőre már egy komoly nemzetközi mezőnyben láthatjuk majd.

Egyértelmű, itt az új magyar fiatal formula autós generáció, érdemes lesz figyelni a pályafutásukat.

Gratulálok az elért eredményekhez.

Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök

Fotók: Háfra Zsolt Sportfotós / Italian F.4 Championship Powered By Abarth / TopJet Fx 2000 Formula Trophy / RaceVloggers.hu

autosport

Read Previous

Monzában zárult az idei olasz Formula 4 bajnokság

Read Next

Berta Benjámin – Győzelemmel fűszerezett születésnap!