Molnár Martin dobogón

Pályafutása egyik legjobb junior eredményét érte el Molnár Martin az egyik rangos olaszországi versenyen, ahol az OKJ kategória második helyét szerezte meg. A Révész Racing versenyzője több díjat is átvehetett teljesítményéért, többek között egy hatalmas porcelán serleget.  

49. alkalommal rendezték meg Lonatóban a Trofeo delle Industrie-t, amelyet iparági trófeának lehetne fordítani. Ezen az önálló versenyen több támogató jóvoltából minden évben értékes jutalom vár a résztvevőkre. 

Az OKJ (OK Junior) kategóriában 34-en indultak, köztük többen a WSK élvonalából ismert versenyzők, így a vártnál erősebb lett a mezőny. Molnár Martin már az időmérőn komoly teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, ahol a második helyet szerezte meg, mindössze 0,006 másodperccel elmaradva a pole-pozíciót jelentő időtől. 

Egész hétvége alatt nagyon jól működött a gokartja új gumikon, használt gumikon azonban volt egy kis hátránya. A két előfutamon a 7. és a 4. helyet szerezte meg, az elődöntőben pedig 5. lett. 

A döntőben így a páratlan oldalról indulhatott. A második szett új gumit a csapat erre a futamra tartalékolta. A rajtnál rögtön javított két helyet, majd még egyet előzött, és így a másodikon futott be. 

„Nagyon jó verseny volt – mondta Martin. – A mezőny erősebb lett, mint amire számítottunk. Már az edzések is jól sikerültek, az időmérőn pedig egy nagyon erős kört tudtam összerakni. A futamokat úgy építettük fel, hogy a döntőre legyen új gumim, akkor legyek a legerősebb. Ez sikerült is, és egy erős mezőnyben lettem második. 

Ekkora serleget még soha sem kaptam és meglepő volt a sok egyéb díj is. Nagyon boldog vagyok és büszke erre az eredményemre.”

Molnár Martin, Révész Racing, OKJ eredmények

49. Trofeo delle Industrie, Lonato (Olaszország), 2021. november 5-7.

Résztvevők: 34

Időmérő: 2.

1. előfutam: 2. -> 7.

2. előfutam: 7. -> 4.

Előfutamok összesített: 5.

Elődöntő: 5. -> 5.

Döntő: 5. -> 2.

autosport

Read Previous

Nehéz hétvégéjük volt a magyaroknak Olaszországban

Read Next

Három országban is indultak magyar ralisok