1. Főoldal
  2. FIA Formula 3

Címke: FIA Formula 3

Sajtóanyag
Véget ért a 2022-es szezon Tóth László és a Formula-3-as mezőny számára

Véget ért a 2022-es szezon Tóth László és a Formula-3-as mezőny számára

Az elmúlt hétvégén az olaszországi Monzában véget ért az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonja, amelyet egy, még ebben a versenysorozatban is ritka háromhetes erőltetett menetet zárt le. Az idény utolsó egyharmadát ugyanis három egymást…

Sajtóanyag
Olaszországban zárja az idényt Tóth László és a Formula-3-as mezőny

Olaszországban zárja az idényt Tóth László és a Formula-3-as mezőny

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Olasz Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának utolsó fordulóját Monzában, ahol rajthoz áll a 30 fős mezőny magyar tagja, Tóth László is. A csapatok…

Sajtóanyag
Hollandiában versenyez a hétvégén Tóth László és a Formula-3-as mezőny

Hollandiában versenyez a hétvégén Tóth László és a Formula-3-as mezőny

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Holland Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának utolsó előtti, nyolcadik fordulóját a néhány éve felújított, döntött kanyarjairól is híres Zandvoortban, ahol rajthoz áll a…

Sajtóanyag
A 19. helyen zárt a nehéz, esős Formula-3-as főfutamon Tóth László a Red Bull Ringen

A 19. helyen zárt a nehéz, esős Formula-3-as főfutamon Tóth László a Red Bull Ringen

Nehéz körülmények között, esős viadalon lett 19. Tóth László, a Charouz Racing System versenyzője az FIA Formula 3-as bajnokság Red Bull Ringen rendezett vasárnapi főfutamán, melyen a 28. pozícióból rajtolt. A 21 éves magyar pilóta…

Sajtóanyag
A Red Bull Ringen folytatja a Formula 3-as mezőny és Tóth László

A Red Bull Ringen folytatja a Formula 3-as mezőny és Tóth László

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Osztrák Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának ötödik fordulóját a spielbergi Red Bull Ringen, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is.…

Sajtóanyag
Silverstone-ban versenyez a Formula-3-as mezőnyben Tóth László

Silverstone-ban versenyez a Formula-3-as mezőnyben Tóth László

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Brit Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulóját a nagy hagyományokkal rendelkező Silverstone-i versenypályán, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László…

Sajtóanyag
Problémás hétvégéje volt Tóth Lászlónak a Formula 3 barcelonai állomásán

Problémás hétvégéje volt Tóth Lászlónak a Formula 3 barcelonai állomásán

Műszaki gondokkal és a beállítást érintő problémákkal kellett megküzdenie Tóth Lászlónak, a Charouz Racing System magyar versenyzőjének az FIA Formula 3-as bajnokság idei harmadik fordulóján, melyet a Formula 1-es Spanyol Nagydíj betétprogramjaként rendeztek meg az…

Sajtóanyag
Felemásan sikerült Tóth Lászlónak a Formula 3-as bajnokság imolai hétvégéje

Felemásan sikerült Tóth Lászlónak a Formula 3-as bajnokság imolai hétvégéje

Felemásan sikerült Tóth László, a Charouz Racing System magyar versenyzőjének hétvégéje Imolában, ahol a Formula 1-es Emilia Romagna Nagydíj betétprogramjaként került sor az FIA Formula-3-as bajnokság idei második fordulós versenyeire. A 21 éves Tóth és…

Sajtóanyag
Imolában folytatódik a Formula 3-as bajnokság Tóth Lászlóval a mezőnyben

Imolában folytatódik a Formula 3-as bajnokság Tóth Lászlóval a mezőnyben

A hétvégén sorra kerülő Formula 1-es Emilia Romagna Nagydíj betétprogramjaként rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának második fordulóját Imolában, ahol ott lesz a 30 fős mezőnyben Tóth László is. A 21 éves…

Sajtóanyag
Hat helyet javított Tóth László az idei első Formula-3-as futamon Bahreinben

Hat helyet javított Tóth László az idei első Formula-3-as futamon Bahreinben

A rosszul sikerült pénteki időmérő edzés után a szombati sprintfutamon hat helyet javított rajtpozíciójához képest Tóth László, a Charouz Racing System magyar versenyzője a FIA Formula-3-as bajnokság bahreini idénynyitó futamán. A 21 éves pilótát a…

Gyorsasági
A Charouznál folytatja a Formula-3-ban Tóth László

A Charouznál folytatja a Formula-3-ban Tóth László

A Charouz Racing System csapatánál folytatja pályafutását az FIA Formula-3-as bajnokság 2022-es idényében Tóth László, aki tavaly mutatkozott be a versenysorozatban. A 21 éves versenyző a 2019-es FIA Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián vált ismertebbé…

Sajtóanyag
Felemás hétvégével zárta a Formula-3-as szezont Tóth László

Felemás hétvégével zárta a Formula-3-as szezont Tóth László

Minden szempontból felemás versenyhétvégével zárta pályafutása első Formula-3-as idényét Tóth László, a Campos Racing magyar versenyzője Szocsiban, ahol három helyett csak kettő futamra kerülhetett sor az időjárási körülmények miatt. A 21 éves versenyzőnek jobban sikerült…

Sajtóanyag
Szocsiban zárja a szezont a hétvégén Tóth László és a Formula-3-as mezőny

Szocsiban zárja a szezont a hétvégén Tóth László és a Formula-3-as mezőny

pályafutása során először versenyez az oroszországi pályán a magyar pilóta

Sajtóanyag
Két kör alatt hét pozíciót javított Tóth László a Formula-3-asok zandvoorti második futamán

Két kör alatt hét pozíciót javított Tóth László a Formula-3-asok zandvoorti második futamán

Kiváló hajrával két kör alatt hét pozíciót javítva, majd egy utólagos büntetés következtében a 16. helyen ért célba Tóth László, a Campos Racing magyar versenyzője az FIA Formula-3-as bajnokság hollandiai versenyhétvégéjének szombat késő délutáni második…

Sajtóanyag
A hétvégén Zandvoortban versenyez Tóth László és a Formula-3-as mezőny

A hétvégén Zandvoortban versenyez Tóth László és a Formula-3-as mezőny

a belgiumi esős futamok után újabb nehéznek ígérkező kihívás vár a

Sajtóanyag
Extrém körülmények között is be tudta fejezni versenyeit Tóth László az F3 belgiumi hétvégéjén

Extrém körülmények között is be tudta fejezni versenyeit Tóth László az F3 belgiumi hétvégéjén

A mezőny többi tagjához hasonlóan pályafutása egyik legnehezebb versenyhétvégéjén van túl Tóth László, az FIA Formula 3-as bajnokságban szereplő Campos Racing magyar versenyzője, aki a sorozat Belgiumban rendezett futamain igazán extrém, viharos, esős körülmények között…

Sajtóanyag
Belgiumban folytatódik a Formula 3-as bajnokság Tóth Lászlóval a mezőnyben

Belgiumban folytatódik a Formula 3-as bajnokság Tóth Lászlóval a mezőnyben

Hétvégén rendezik meg az FIA Formula 3-as bajnokság következő, idei ötödik fordulóját a Formula-1-es Belga Nagydíj betétprogramjaként a legendás Spa-Francorchamps versenypályán, ahol a 30 fős F3-as mezőny magyar tagja, Tóth László is rajthoz áll majd.…

Sajtóanyag
Felemás hétvégéje volt Tóth Lászlónak a Formula 3 magyarországi fordulóján

Felemás hétvégéje volt Tóth Lászlónak a Formula 3 magyarországi fordulóján

Saját bevallása szerint is felemás hétvégén van túl Tóth László, az FIA Formula 3-as bajnokság magyar versenyzője, aki a 36. Formula 1-es Magyar Nagydíj betétprogramjaként megrendezett negyedik fordulón vett részt. A 21 éves pilóta az…

Sajtóanyag
Tóth László felkészült a Formula 3-as bajnokság magyarországi fordulójára

Tóth László felkészült a Formula 3-as bajnokság magyarországi fordulójára

Hétvégén kerül sor a Hungaroringen a 36. Formula-1-es Magyar Nagydíjra, melynek betétprogramja az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulója lesz. A 30 fős mezőny egyetlen magyar tagja, Tóth László az elmúlt hetekben csapatának,…

Sajtóanyag
Intenzív edzésekkel készül Tóth László a Formula-3 magyarországi futamára

Intenzív edzésekkel készül Tóth László a Formula-3 magyarországi futamára

Alig több mint egy hét múlva elkezdődik a 36. Formula-1-es Magyar Nagydíj hivatalos programja a Hungaroringen, a versenyhétvégére kilátogató hazai nézők pedig annak is örülhetnek, hogy hosszú idő után lehet majd újra magyar versenyzőnek szurkolni…