Sok maradt benne, de élvezték

Ismét 2WD győzelemmel térhetett haza a Speedy Motorsport párosa, a Kovács Marcell – Paizs Róbert duó. A Taxi4 Székesfehérvár Rallye a nagy sebességről és a rövid fékutakról szólt, amihez jól alkalmazkodtak a srácok.

Marci és Robi első közös fehérvári versenyüket teljesítették és az idén meg szokott technikás és kanyargós pályák helyett most a tempót és a fékutakat kellett gyakorolniuk.

„A pályák nagyon tempósak voltak, arról szólt minden, ki mennyire meri bevállalni őket. Mivel kevés tapasztalatom van az ilyen szakaszokon és nem szerettem volna összetörni az autót, a biztonságos célba érést és a tapasztalatgyűjtést tűztük ki magunk elé” – kezdte a beszélgetést Kovács Marcell.

Volt pár technikai problémájuk, de ez sem gátolta őket, hogy eredményesen célba érjenek. Folyamatosan a kategória 5-6-ik helyén autóztak, végül a hatodik helyet szerezték meg, ez mellett pedig a 2WD Kupa első helyét vihették haza. A hat szakaszból egyszer az abszolút ötödik helyet szerezték meg, ami újra bizakodásra ad okot.

„Sokat küzdöttünk a meleggel és a kormányszervóval, ami nem működött tökéletesen, majd a verseny utolsó előtti szakaszán a ventilátorunk is megállt. Ennek ellenére élveztük a versenyt, voltak jó részeredményeink, úgy gondolom jó úton haladunk” – tette hozzá Marci.

A folytatásban a murvás Veszprém Rallye vár a Rallye2-es bajnokság indulóira.

„Nagyon szeretnénk menni a veszprémi versenyen, hiszen a murva nagyon közel áll a szívemhez. Sajnos a Veszprém Rallye egy elég autó gyilkos futam, ezért az indulásunk még sok mindenen múlik” – zárta a beszélgetést Kovács Marcell.

Köszönjük Partnereinknek: Ri-Car Autójavító Kft., PR-Parts Kft.

autosport

Előző cikk

A várt eredmény elmaradt

Következő cikk

Szabó Krisztián: Remélem dobogóra állhatok