Újabb bajnoki cím

Megvédte Drag bajnoki címét a Speed Technika versenyzője Kiss György, akik az AP3-as kategóriát közel 70 pontos előnnyel zárta 2020-ban.

Az októberi utolsó Kiskunlacházai Drag Országos Bajnokira Gyuri már bajnokként érkezett meg, nem számított milyen eredményt ér el, ennek ellenére szépen szerette volna lezárni az évet.

„Sajnos az első kvalifikációs gyorsulásom után a visszaúton elkezdett három hengerezni az autóm, ezért gyorsan kiestünk a versenyből. Az időm jó volt, amivel tovább jutottam volna, de sajnos az autót a helyszínen nem tudtuk megjavítani. Otthon derült ki, két kipufogó szelep görbült el, ami szerencsére nem okozott nagy drámát a motorban” – árulta el Kiss György.

Gyuri ennek ellenére nem csalódott, sorozatban négyszer nyerte meg az év végi kategória bajnoki címet.

„Véget ért az év, kezdődik számomra a 2021-es felkészülés. Jövőre mindenképpen szeretnék az autóba egy jó váltót és a karosszérián is szeretnék könnyíteni. Lesz új motorvezérlőnk és a turbónyomást is fel szeretnénk vinni kétbáros nyomás fölé” – tette hozzá Kiss György.

Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Mirelit Mirsa Zrt., Well Done St. Moritz Termelő Kft., TMI Épületmenedzsment Kft., IEJ Zrt., Balogh Szerviz-Trans Kft., Chevigen Kft., NK-Gép Kft., Ak Steel Kft., Choko Kft., Fiscat Online Pénztárgép, More than Sport GmbH., Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Prior Kft., Alox Kft., KBT Dekor Hungary Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Bios Kft., Twolex Kft., Centrum Oil Kft., Festék szertár Kft., Festék Mester Kft., Centrum logisztika Kft., Pannon Led Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Arrabona Konstrukt Kft., Abacus-Audit Kft., S. O. S. Cargo Kft., Sprintcamion Zrt., Limerence-Trust Kft., Ecovictum Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Onyx Solutions Kft., TT Gumiabroncs Bt.,  Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Telor Elektromontage Kft., Papp-Gumi, Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Berger Stanc Kft., Dr. Kam

autosport

Előző cikk

Felemás versenyt zártak

Következő cikk

Hozták a tavalyi formájukat