Molnár Martin újra WSK-döntőben

Egyre stabilabban szerepel Molnár Martin a nemzetközi gokart sorozatok döntőjében. Ezúttal a WSK Euro Series második futamán, Adriában verekedte be magát az OKJ mezőny legjobbjai közé és végzett a 26. helyen. 

Nem volt könnyű dolga a Révész Racing versenyzőjének, hiszen az időmérőn csak 1 perc 58 másodpercet töltött a pályán, és akkor is forgalomba keveredett, így nem tudott tiszta kört futni. Így csoportjában a 17. helyen, míg összetettben az 50. helyen végzett. Innen kellett az előfutamok során előre verekednie magát, ami sikerült is. Egy kivétellel mindegyiken javított a pozícióján, és az összetettben a 41. helyen állt. Az „A” elődöntőben 15. lett, majd a döntőben a 29.-ről rajtolva a 26. helyet szerezte meg. 

A hétvége eredményeit jelentősen befolyásolta, hogy a sorozat hivatalos gumiabroncsai közé valószínűleg előző fejlesztésű, lassabb gumiabroncsok keveredtek. Ezért több, egyébként élmezőnybe tartozó versenyző is szenvedett a hétvégén.

A szabadedzéseken és a warm upon, amikor a másik szállítmányból vásárolt  gumikat használta, Martin az élmezőnyben volt, amint visszakerültek a versenyre kapott gumik, újra lassabb lett. 

„Nehéz pontos mérleget vonni a hétvégéről, – mondta Molnár Zoltán csapatvezető. – Martinnál motort is, vázat is cserélt a csapat, de nem ez volt a baj. A szabadedzéseken és a warm upon használt saját gumikon gyors volt, de amikor a futamokra vissza kellett rakni a hétvégi hivatalos versenygumikat, akkor elveszett a tempója.  

Az időmérő ettől függetlenül sem alakult szerencsésen. A legtöbb csapat az utolsó pillanatig kivár és csak akkor engedi be a versenyzőket egy gyors körre. Az utolsó percekben mindig nagy a forgalom a pályán, de most még a szokásosnál is nagyobb volt, Martinnak az egyetlen „gyors körében két előzése volt, majd beragadt egy lassabb versenyző mögött. Az időmérő körében egy másodperccel volt rosszabb a körideje, mint az utolsó szabadedzésen.

Az előfutamok során szépen jött fel, egy kivételével mindegyikben javítani tudott a pozícióján, és még a gumi mizéria ellenére is döntőbe jutott. Ez mindenképpen pozitívum, amire építhetünk a következő hétvégéken.”

Molnár Martin, Révész Racing, eredmények

WSK Euro Series, 2. futam, Adria (Olaszország), 2021. június 10–13.

OKJ kategória résztvevők száma: 64

Időmérő futam: 17.

Időmérő összesített: 50.

AB előfutam: 18. -> 11.

BE előfutam: 17. -> 13.

BF előfutam: 17. -> 12.

BC előfutam: 17. -> 17.

BD előfutam: 17. -> 13.

Előfutamok után összesített: 41.

„A” elődöntő: 21. -> 15.

Döntő: 29. -> 26. 

autosport

Előző cikk

Újabb Pole és két futamgyőzelem – Kiss Norbert hazai környezetben győzött!

Következő cikk

Magyarok Bulgáriában és Horváthországban