Motorerőben nincs hiány

Újult erővel és régi-új navigátorral készül a Rally2-es Bajnokság második egri futamára a Solid Racing Team versenyzője Kállai Tamás.

Az Orfű Rally utáni szünetben a csapat eltökélt volt abban, hogy egy olyan autóval álljanak ki a következő versenyekre, ami nem okoz majd csalódást. Voltak programozáson és tesztelni, próbáltak mindent megtenni az ügy érdekében.

„Orfű óta nagyon sok minden történt a kocsival. A verseny után visszakerült az autó a motorkészítőhöz, ahol beprogramozták rendesen. Az első pados mérésnél 195 lőerőt mutatott a műszer, amit a biztonság kedvéért visszabutítottunk 191 lóerőre” – kezdte a beszélgetést Kállai Tamás. „Azóta már ki is tudtuk próbálni a kocsit, vannak tapasztalataink vele. A motorerőben már nem találunk problémát, most a futóműre kell kicsit ráfeszülnünk.”

Tamás nem versenyzett még soha Eger környékén, viszont a csapat az egyik kedvenc hazai versenyeként tekint a környékre. Tudják, egy jó közös munkával bármi kisülhet a hétvégén.

„Az egri pályákat abszolút nem ismerem, sosem versenyeztem ezen a környéken, viszont nagyon sok belső felvételt néztem már a pályákról. A csapat nagyon szereti a környéket, az egyik kedvenc versenyük az egri és mivel ezen a versenyen Szilassy Arnold ül a navigátorülésben, biztosan megkapok minden segítséget az Ő tapasztalataiból” – tette hozzá Tamás.

Bármilyen előjelzésbe kár belemenni, hiszen nem elég egy jó kocsi, vagy egy jó csapat, mindennek össze kell állnia. Azt már kijelenthetjük, a P12-es kategória a legerősebb a hétvégi Eger Rallyn, van köztük több bajnok aspiráns és olyanok is, akiket biztosan nagyon nehéz lesz megverni.

„Orfűhöz képest nagyon sokat erősödött a Rally2, plusz a kategóriánk is kiegészült pár névvel, annak pedig nagyon örülök, hogy Janovich Roland is csatlakozott. Nyilván nekünk nehezebb a dolgunk a jobb eredmény elérésében, viszont sokkal jobb úgy jó eredményt elérni, hogy ilyen népes és erős mezőnyben harcolhatunk. A célunk, hogy az autót bevigyük a célba, a csapat sem kér ettől tőlem többet. Örülnék természetesen egy dobogós helyezésnek, jó lenne ezzel a csapatnak meghálálni a bizalmat” – zárta a beszélgetést Kállai Tamás.

A 2022-es Eger Rally szombaton kezdődik egy szuperspeciál szakasszal, majd vasárnap hat gyorsasági vár a versenyzőkre.

A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. – Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Evolution Consulting Kft., Innovitas Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Labnet Hungary Kft., Koós-Wéber Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft.

autosport

Előző cikk

Egerben is a Rally3-at erősítik

Következő cikk

Homokviharban landolt a Tatuin bolygón a Qualisport Racing