Egyik szemük sírt, a másik örömkönnyeket csepegtetett

Egerből és a romániai Hargita Rally-ról is sikeresen, több dobogós helyezéssel tért haza a PSZA Motorsport csapata. Az örömkönnyeiket sajnos rossz dolgok beárnyékolták, mert a legjobb helyezés mellé a legnagyobb esés társult.

„A Hargita Rally-n csapatunkból Nagy Gábor és Devecseri Gábor vettek részt. Nekik ez volt életük első külföldi bevetése és sikeresnek is mondható, hiszen a dobogón zártak a fiúk. Nagyon tetszett nekik az egész hétvége, változatos és új pályákon mehettek, volt városi szuperspeciál és a közönség is nagyszerű volt. Annyira megtetszett nekik az egész atmoszféra, hogy a jövőben szeretnének majd visszatérni” – mondta Szabó Árpád csapatkoordinátor, majd rátért a hazai versenyre. „Egerbe kilenc autóval vettünk részt és úgy tértünk haza, hogy az egyik szemünk sírt, a másik örömkönnyeket csepegtetett, mert csapatunkhoz köthető a hétvége legjobb eredménye és a legnagyobb bukása is.”

A csapat a Rally3-as Bajnokság második versenyére három párost nevezett.

„Mészáros Laciéknak az utolsó szakaszon volt egy váltókar törésük, de ennek ellenére bevitték az autót a célba. Bőhm Tiborék autóját télen építettük újjá, majd ezen a versenyen navigátor csere is volt. Jó versenyen vannak túl, ők is sikeresen célba vitték az autót. Sajnos nem volt ilyen szerencséje Domoszlai Bencének, aki a harmadik szakaszon óriásit bukfencezett, a bukás oka a nagy sebesség volt. Bencét a mentő elvitte kivizsgálásra, szerencsére jól vannak, bár fáj mindenük. Rally3-ban nem kötelező, csak ajánlott a Hans és ez egy olyan baleset volt, ahol nagyon jó lett volna, ha van rajtuk. Az autó szinte megsemmisült, egy fél élet munkája lett oda. Bence első kérdése az volt, mikor lehet ebből újra autó. Jelentem már meg van az új karosszéria hozzá és a fiúk menni akarása töretlen. Nem fognak eltávolodni a versenyzéstől, de nyilván idő kell, hogy az autót újjá építsük” – tette hozzá Árpád.

A Rally2-es mezőnyben öt párosuk, míg Berta Laciék a mezőny előtt előfutói szerepet töltöttek be. Laci közel lakik az egri versenyhez, ezért semmiképpen nem szerette volna kihagyni a versenyt, nem mellékesen, amióta megérkezett a Rally4-es Peugeot, alig akar belőle kiszállni.

„A Laci annyira rákattant a Rally4-es kocsira, hogy ahol verseny van, Ő menni akar. Egerben az előfutói szerepet választotta, amit tökéletesen ellátott. E mellett jó kis teszt is volt, nem mellékesen a hazai közönségnek és a barátoknak is megmutathatta az autót. Áttérve a Rally2-es mezőnyre, ahol az RC4-es kategóriában Vitek Viktor a Peugeot 208 R2-vel indult. Az idei első versenyt kihagyták, most a kategória negyedik helyét szerezték meg. Nem volt egyszerű versenyük, hiszen az autót nem mi készítettük fel, de a szervizben sikerült úgy összerakni, hogy technikai problémáktól mentes hétvégét zártak. Seben Jánoséknak a Bmw-vel már nem volt ilyen szerencséjük, mert vasárnap az első szakasz után a váltójuk összeakadt. Endrődi Laciék is a kiesők táborát erősítették, sajnos nekik a motorjuk mondta fel a szolgálatot” – folytatta Szabó Árpád.

Az egyesületi versenyzők mellett több versenyző szerviz háttérét is biztosította a PSZA Motorsport.

„Szetei Norbi ment a csapat Citroen C2R2 autójával. A fiúk régen ültek versenyautóban, most egy új autóval egy új csapatban tértek vissza. A verseny vége felé már megbarátkoztak az autóval és a kategória elejében tudtak autózni és pozitív élményként fogták fel a hétvégét. Hasonló élményekkel zárt Baksai Laci is, aki a P12-es darálóban megy a Ladával. A Lada Kupában nagyot meccselt Fábiánékkal és 1.6 másodperccel maradt le a győzelemről. A győztes Fekete Gyula is a mi sátrunk alatt töltötte a hétvégét. A fiúk nagyot mentek a végén, a 3.5 másodperces hátrányukat ledolgozva 0.8 másodperccel megnyerték a versenyt, amihez újból csak gratulálni tudunk. Egerben pedig nem a gyári R2-es autók voltak előnyben, hiszen e kocsik végsebesség tekintetében a leglassabbak. Az autójuk kötődik hozzám, hiszen korábban a Korda Racing színeiben ezzel az autóval versenyeztem Rally2-ben. Az autó most visszatért, mi készítjük fel a versenyekre, ami nagy öröm számomra. Ami talán picit fájó, hogy nem a mi egyesületünkben megy, mert már nagyon rég óta vágyunk egy olyan győzelemre, ami a PSZA Motorsport csapatán belül történik, ennek ellenére a sikert elkönyveltük. Szeretnénk megköszönni a szervizcsapatnak, akik rendkívül keményen dolgoztak egész hétvégén, nélkülük nem lennének ilyen szép eredmények” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

Folytatás a Dunakanyar Rallyn, ami a csapat székhelyéhez legközelebb eső verseny. Újra lesz Peugeot Kupa és Papp Arnie is újra autóba ül.

Köszönet a csapat támogatóinak: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft.,Mobil Vizsgáztató Kft., BPracing.hu, Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, Primun Go Kft., VBM-Integrum Kft., SR-Therm Kft., KBL-Trend Home Hungária Kft., Charvát Kft., Panka Plast Kft.

autosport

Előző cikk

Sirokon abszolút időt futottak

Következő cikk

Wirtmann visszatér a historic rally Európa-bajnokságra