Továbbra is a bajnokság élén

Háromból két párossal is a dobogón végzett a Horváth Rallye Ase a 2022-es Eger Rally-n.

Úgy érkeztek meg a versenyre, hogy Zákányi Jánosék vezették az abszolút értékelést és nem titkolt céljuk volt, hogy ez tovább növeljék, ami végül sikerült is neki.

„Rosszul indult az Eger Rally a Zákányi János – Vidécz Zsolt párosunknak, mert a Szuperspeciálon elvittek egy lassítót, majd becsúsztak az árokba. Ez időben is veszteség volt és még büntetést is kaptak érte” – kezdte a beszélgetést Németh 16V Péter, majd hozzátette. „Másnap a fiúk felszívták magukat és fantasztikusat hajráztak és feljöttek az abszolút harmadik helyre és magasan megnyerték a kategóriájukat. Nem csalódottak az eredmény miatt, elismerték a hibát, de tény, hogy az ott eldobott másodpercek a végelszámolásnál az első helyet jelentették volna számukra. Az eredménnyel továbbra is ott vannak a Rally3-as bajnokság élen.”

A Baracsi Zsolt – Sóvágó Ádám párost megint utolérte a balszerencse, pedig nagyon jól kezdődött a versenyük.

„Zsoltiék nagyszerűen nyitottak, az első gyorsasági szakaszon összehoztak egy abszolút negyedik helyezést, amit másnap szerettek volna megtartani. Sajnos a vasárnapi első szakaszon felforrt a vizük, ami miatt ki kellett állniuk a versenyből. Nagyon sajnálom, a srácoknak akár esélyük is lehetett volna a verseny megnyerésére is. Az egyik szemünk sír, de a másik nevet, hiszen a Buris István – Bottyán János duó harmadik helyen végzett a kategóriájában. Egész nap közel autóztak a második helyhez, de az erősebb Gti Suzuki ellen nem bírtak. Tökéletes az eredmény így is, főleg úgy, hogy néhány másodperccel maradtak csak le. A fiúk várják a folytatást, mindenképpen ott lesznek a Rally3 következő versenyén is” – zárta a beszélgetést Péter.

A folytatásban a hétvégén Opatija Rally, ahol a csapatot a Matics Mihály – Németh 16V Péter duó képviseli.

Köszönjük Partnereinknek: Mirelite Mirsa Zrt., Kovács Gépszer Kft., S.D. Mini Car Kft., Efficiency Kft., From-to Hungary Kft., Wolf Distribution Kft., Nardon Kft., Nrg-Agent Kft., Flow Motion Pro Kft., Nestro Hungária Kft., Hevesi Elektro Kft., Hufbau Braun Kft., Stihl R-Agrikol Kft., Komprádor Kft., Markomp Kereskedelmi és lakberendezési Kft., Pannon Led Kft., Euro-Duplex Kft., Gamma-Modul Kft., K-Flórián Tűzvédelmi Kft., Invu napszemüveg, Véd-Óv Kft., Heavy Tools, Kereken-Oil Kft., Ikan Kft., Prior Cash Pénztárgép Kft., Garancia-Sped Kft., Rother.hu Kft., Vikom Trans Kft., Túze Kft., Combit Zrt., Nagy Travel Kft., Alpha Steam-Co. Kft., Wolf, Hiröstech Kft., Hirös Consulting Kft., Kis László E.V., Hídvégi László Péter E.V., Molnár Zoltán E.V., Hudráné Horváth Adrienn E.V.

autosport

Előző cikk

Magyarok a Targa Florio Historic versenyen

Következő cikk

Berta Benjámin abszolút harmadik helyezéssel koronázta meg az imolai hétvégét