Red Bull Ringen hatalmas mezőnyben küzdöttek a magyarok

Ausztriában, a Red Bull Ringen folytatódott a Gyorsasági Országos Bajnokság, több nemzetközi sorozattal karöltve. Ennek köszönhetően a magyar pilóták minden kategóriában nagy mezőnyben mérhették össze tudásukat az ellenfelekkel.

A Swift Cup Europe második hétvégéjén Bucsi Attila nem adott lehetőséget másnak, megnyerte az időmérést és mindkét versenyt. Fiatal kora okán a nemzetközi

bajnokságban nem kaphat pontokat, de a magyar értékelést és a juniorok versenyét megnyerte.

A TCR Eastern Europe-ban induló Losonczy Leventének nehéz hétvégéje volt. Az időmérésen a 11. helyet szerezte meg, de az első versenyen már látszott, hogy ennél jobb a tempója, fel is kapaszkodott a hatodik helyre. A második futamon sajnos egy baleset miatt kiesett a versenyből.

Az ESET Clio Cup-ban Lantos Szabolcs a negyedik helyről indulhatott a 14 fős mezőnyben, sokáig az élmezőnnyel küzdött, de műszaki hiba hátráltatta, végül 11. helyen intették le a nyitó futamon. A dráma a második futamon következett, mikor Lantos átvette a vezetést, ám néhány kanyar után kicsúszott és sajnos csúnyán összetörte kocsiját.

A GT mezőnyben csak a második versenynap állt rajthoz Sánta János az Aston Martinnal, az időmérésen a 20. lett, a versenyt is itt fejezte be. Rajthoz állt az endurance futamon is, ahol a 17. lett.

A formula autósok mezőnye is 30 fő feletti volt, mindkét versenyen Berta Benjamin volt a legjobb magyar pilóta. Az ötödik helyet szerezte meg mindkét versenyen.

Magyar János hetedik és hatodik hellyel zárta a hétvégét.

A Gender Racing színeiben Szabó Nikolas az első versenyen kilencedik lett, a második versenyen nem állt rajthoz, valószínűleg műszaki probléma miatt.

Az első és második versenyen Kovács Zénó a Formula 4-esek közt lett harmadik. A Formula Renault értékelésben Kovács Ádám szerzett harmadik helyet az első futamon. A második sajnos nem ért célba.

Gratulálok minden magyar résztvevőnek!
Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök

A Gyorsasági OB július 23-24. között folytatódik Horvátországban, de előtte a Swift Cup Europe lép “színpadra” a Hungaroringen, a GT Open hétvégéjén, július 8-10. között.

fotók: Gyorsasági Szakág

autosport

Előző cikk

Benyó Máté nyerte a Rallycross OB harmadik versenyét a Supercarban

Következő cikk

Révész Levente a Paul Ricard pályán versenyzett a Formula EU by Alpine bajnokságban