Jön a spanyol hétvége – FIA WTCR

Az FIA WTCR Túraautó Világkupa idei negyedik fordulója következik Spanyolországban, az Aragon versenypályán.

A bajnokságban szereplő magyar pilóták mindegyikére ráférne egy jó, probléma mentes és sok pontot hozó hétvége.

Michelisz Norbert jelenleg a 11. a bajnokságban, fontos lenne, hogy újra megmutassa, nemcsak megvan a tempója, azt pontokra is tudja váltani. A Hyundai versenyképes, láthatjuk, hogy a bajnokság élén a csapattársa áll, így Norbi számára egy szerencsésebb hétvége már kijárna. Reméljük dobogós szerepléssel.

Tassi Attila idén is abban a helyzetben van, mint a megelőző években. Az F1-et megjárt csapattársánál gyorsabb, de a másik Hondás csapat sikeresebb. Tassi rendkívül peches idén, az utolsó helyen áll a bajnokságban, pedig többször is mutatta, hogy egy körön nagyon gyors tud lenni.

A Zengő Motorsport magyar pilótája, Nagy Dániel egy hihetetlenül balszerencsés hazai hétvégén van túl, baleset az időmérésen, majd mindkét futamon kilökés hátráltatta. Úgy érzem a Cupra a mostani hétvégén is jó lehet, Daninak már „csak” szerencsére lenne szüksége. A magyar pilóta az utolsó előtti, 16. helyen áll a bajnokságban. Remek csapattársa van, a világbajnok Huff a Hungaroringen egy második helyet hozott a Zengő csapatnak, így tőle biztosan sok trükköt tud majd ellesni.

Mindhárom pilóta joggal van a WTCR-ben, bízom benne, hogy ezen hétvége után a pontok és helyezések is ezt fogják alátámasztani.

Sok szerencsét kívánok!
Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök

FIA WTCR * Michelisz Norbert * Zengő Motorsport * Attila Tassi * Dani Nagy #99

autosport

Előző cikk

Jön az 55. Mecsek Rally

Következő cikk

Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros vezeti az 55. Mecsek Rally-t