Jön a Székesfehérvár-Veszprém Rally

Idén is közösen rendez ralifutamot Székesfehérvár és Veszprém péntektől vasárnapig, amely az országos bajnokság ötödik viadala lesz.

A rendezvényt beharangozó keddi veszprémi sajtótájékoztatóra meghívást kaptam, örömmel mondhattam el, hogy Székesfehérváron és Veszprémben is nagy érdeklődés kíséri az autóversenyeket, amelyek az egész családnak kitűnő szórakozást jelentenek.

Mindkét városnak komoly múltja van a raliban, a lőtéri murvás pálya pedig a versenyzőknek is vonzó. A murvás talaj és a 33-35 fokos levegő embert és gépet próbáló futamot vetít előre.

Székesfehérvár-Veszprém-rali 154 kilométeres gyorsasági össztávjával a bajnokság leghosszabbja lesz.

Szombaton két gyorsasági szakaszon versenyeznek az indulók. Előbb Hajmáskér és Öskü közt a nagylőtér zárt területén, amelyet a közönség egy Veszprém-Gyulafirátót felől kijelölt pontról követhet, majd Várpalotánál szintén lőtéri területen, amely Inota felől lesz megtekinthető.

Ezután délután öt óra körül érnek Székesfehérvárra, ahol egy mintegy kétórás látványos városi szuperspeciál szakaszt teljesítenek. A programokat driftautók bemutatója is színesíti majd.

Vasárnap három gyorsasági szakaszt rendeznek, Hegyesden, Kislődön majd Veszprém-Jutaspuszta és Márkó közt a kislőtéren.

A célceremónia vasárnap délután a Veszprém Arénánál lesz, ahol egész hétvégén üzemel a versenyközpont és a szervizpark.

Köszönöm Mészáros Attilának Székesfehérvár alpolgármesterének, Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének, és Ovádi Péternek a térség országgyűlési képviselőjének, hogy évek óta a magyar rally mellett állnak és minden segítséget megadnak, hogy ez a verseny létrejöjjön.

Sok sikert kívánok a versenyzőknek, csapatoknak, szervezőknek és a sportszakmának. A nézőknek pedig jó szórakozást!

Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök

Fotók: Simon Erika, szekesfehervar.hu

Élő eredmények a hétvégén: https://hauserresults.hu/live/live.php?error=public&ev=183&a=12,13

autosport

Előző cikk

Az év egyetlen murvás versenyével folytatódik a Magyar Országos Rally Bajnokság

Következő cikk

Mads Østberg murván is győzni szeretne a Citroënnel!