Két fiatal tehetség kap lehetőséget Zagyva Lajostól az Oroszlány Rallyn

Egy kisebb all stars gálát hozott össze Zagyva Lajos az Oroszlány Rallyra, aki egy héttel a verseny előtt úgy döntött, nem ő áll rajthoz a Peugeot 208 Rally4-esével, hanem két fiatal tehetségre, Bertalan Mártonra és Határ Attilára bízza az autóját. Mutassák meg a fiatalok, mit tudnak. 

„Az Oroszlány Rally nekünk szinte hazai verseny, nagyon szeretjük, éppen olyan kötelező dolog a naptárunkban, mint a Veszprém Rally – mondta Zagyva Lajos. – Eredetileg úgy terveztük, hogy a lányom, Zagyva Dorka előfut a Citroën C2 R2 Maxszal, én navigálok neki, és mellette indulok a Peugeot-val is. 

De lent voltunk a múlt héten az R-Cup Challenge-en, Cereden, ahol Bertalan Marci és Határ Attila is nagyon sokat segítettek Dorkának. Nem volt tréningautónk, csak egy buszunk, mondták, hogy itt van az ő kocsijuk, menjen Dorka azzal. A versenyen is beültek mellé, nagyon segítőkészek voltak.

Mind a két srácot régóta ismerem, még az édesapjukon keresztül. Ekkor jutott eszembe, hogy mindig azt mondom, már nem nekünk öregeknek kellene versenyeznünk, hanem a fiataloknak. Most tehetek is érte valamit, és mondtam nekik, srácok, menjetek ti Oroszlányban a Peugeot-mmal. 

Nagyon meglepődtek rajta, de amióta ezt kitaláltam, egyre jobban örülök, hogy két ilyen tehetséges és nagyon alázatos versenyzőnek tudok egy kicsit segíteni a pályafutásában. 

Én meg majd elüldögélek Dorka mellett a Citroënben mint navigátor. Ott is lesz éppen elég feladatom, ráadásul most még az esővel is riogatnak, nem lesz egyszerű” – nevet Zagyva. 

Bertalan Márton neve nem ismeretlen a rallysportban, hiszen édesapja, Bertalan Zsolt maga is versenyzett. Marcit Mózes Máté navigálásával láthatjuk idén az ORC-ben egy Mitsubishi Lancer Evo IX-cel. Emellett pedig az R-Cup Challenge egyik szervezője is. De hogy tovább fokozzuk a meglepetéseket, Oroszlányban nem más fog neki navigálni, mint a 2wd idei mércéje, Hangodi Bendegúz, aki a volánt cseréli fel az itinerre.

„Nagyon meglepett ezzel a felajánlás Zagyva Lajos. Nem is velem beszélt, hanem édesapámmal, ő mondta nekem, hogy volna egy ilyen lehetőség, érdekel-e – mesélte Bertalan Márton. – Először el sem akartam hinni. Ezúton is köszönöm neki ezt a lehetőséget. Eddig is nagyon tiszteltem őt a versenyzői pályafutása és a sportemberi hozzáállása miatt, éppen ezért nagyon megtisztelő, hogy rám gondolt. 

Kíváncsian várom, hogy milyen lesz a Peugeot a Mitsubishi után. Száz lóerővel gyengébb, de sokkal modernebb autó. Hangodi Bendegúzzal szoktunk egymással vívni, aki szintén Peugeot-val indul az ORB-ben. Mindig azzal szívom a vérét, hogy női autóval versenyez. Most felhívtam és mondtam neki, hogy én is női autóval indulok, csak az a baj, hogy nincs navigátorom, mert Máté a nővére esküvőjére megy. Mondta Beni, hogy akkor beül mellém, úgyhogy a hétvégén felavatom mint navigátort.”

Határ Attila neve szintén jól cseng a rallyszurkolók körében. Édesapja, Határ István régi motoros a rallyban, de Attila is komoly karriert futott be. Éhn Dániel navigálásával egy Peugeot 306 S16 volánja mögött láthatjuk őt ORC-ben. 

„Nem mertem elhinni, amikor Zagyva Lajos felajánlotta az autóját, de nem csak hogy felajánlotta, hanem rá is beszélt – nevet Határ Attila. – Nagyon komoly technika ez a Peugeot és nagy felelősség is egy ilyen autót vezetni, de Lajos mondta, hogy nem kell megváltani a világot, próbáljam ki és élvezzem. Hát erre mit mondhattam volna? 

Hatalmas megtiszteltetés, hogy rám meri bízni az autóját és nagy dolog, hogy valaki így segítse az utánpótlást, ezúton is köszönöm neki. 

Nagy előrelépés lesz a mi Peugeot-nkhoz képest, már régen szerettem volna egy ilyen autót kipróbálni, kíváncsian várom, hogy mire leszünk képesek vele.”

Fotó: Makai Gergely / MGR Images // Zagyva Lajos

autosport

Előző cikk

Menyből a pokolba

Következő cikk

A népszerű túraautó kategória idén is része lesz az FIA Motorsport Games-nek!