Zagyva Dorka először indult Rally3-as versenyen

A két ceredi rallysprint után újabb komoly feladat elé állt Zagyva Dorka, hiszen az Oroszlány Rallyn életében először vett részt Rally3-as versenyen. Ráadásul előfutóként, ami miatt egy kis extra nyomás is volt rajta. 

Harmadik alkalommal vezethetett rallyautót Zagyva Dorka igazi gyorsasági szakaszon. A két ceredi R-Cup Challenge után ezúttal az Oroszlány Rallyn, a híres fehér aszfaltos, változó tapadású szakaszon, igen komoly fák között kellett bizonyítania. 

Mivel a Citroën C2 R2 Maxszal előfutó volt – akinek fontos szerepe van a versenyen – a hibázási lehetőséget a nullára kellett csökkentenie. A feladatot jól oldotta meg, hiszen egy leheletnyi gumi csíktól eltekintve karcmentes autóval ért célba. 

A navigátori ülést elfoglaló édesapja, Zagyva Lajos is elégedett volt lánya teljesítményével, a saját navigálásával már kevésbé. Sőt, egy igen vicces esetet is átéltek. 

„Húúú, még mindig próbálom feldolgozni a történteket – mondta Zagyva Dorka. – Szerintem még egy-két hétbe beletelik, mire minden belsőkamerás felvételt ki tudunk elemezni, de így is fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb és nagyon sokat tanultam. 

Cered is komoly kihívást jelentett, de most találkoztam először a csúszós fehér aszfalttal, azzal, hogy egy gyorsaságin belül többféle tapadás is előfordul. Szintén komoly különbség volt, hogy igen vastag tölgyfák között kellett menni. 

A verseny nehézségét mutatja, hogy sokan estek ki, mi pedig apuval előfutók voltunk, akiknek feladata van. Ezt is figyelembe kellett vennünk, nem volt szabad kiesnünk, hiszen azzal a rendezőt hoztuk volna nehéz helyzetbe.

Apu most is nagyon odatette magát mellettem, próbálta az íveket magyarázni, közben navigált is. Ez nagyon nehéz feladat. Előfordult, hogy elvesztette, hol járunk. Én is ráijesztettem egyszer, amikor rövidebb lett a féktáv a lassító előtt. Befordultunk, de éppen csak. Apu mondta, hogy ez most nagyon jó volt, de több ilyet nem akar látni. 

A végén volt még egy vicces helyzetünk. Akkor már egész jól éreztem a féktávokat, apu kiabált, hogy fékezz, fékezz, de tudtam, hogy még elfér. 

Ez persze így nagyon jól hangzik, de senki se felejtse el, hogy ez volt a harmadik versenyem igazi gyorsasági szakaszon. Rengeteget kell még tanulnom, de most is sikerült fejlődnöm egy kicsit. 

Nagyon örülök, hogy Határ Attila Éhn Dániellel és Bertalan Márton Hangodi Bendegúzzal apu Peugeot-jával versenyezhettek. Annyira jó volt látni négy ilyen tehetséges versenyzőt/navigátort, hihetetlen alázat van bennük, nagyon sokat tanultam tőlük is, hogyan kell az egész versenyzéshez hozzáállni. 

Remélem, hogy megkapják a lehetőséget az előrelépésre, mert rendkívül jó versenyzők, nagyon megérdemelnék.”

Zagyva Lajos ezúttal rövidebb összegzést adott: 

„Dorka nagyon jól ment, rettenetesen sokat kell még tanulnia, viszont nekem át kell értékelnem, hogy az ívek magyarázását és a navigálást egyszerre lehet-e csinálni. Elképzelhető, hogy ezeket a feladatokat ketté kell választanunk. 

Köszönet a PSZA Motorsportnak, akik önzetlenül segítettek egy kisebb műszaki hiba elhárításában. Nélkülük nem tudtunk volna továbbmenni.”

A saját versenyzésük mellett Zagyva Lajos fél szemmel Határ Attilát és Bertalan Mártont is figyelte, akik a Peugeot 208 Rally4-esével indultak a versenyen. 

„Csak gratulálni tudok nekik. Gondoltam, hogy jól fognak menni a Peugeot-val, de minden várakozásomat felülmúlták. Komoly autóban van a helye mind a két srácnak, ez nem is kérdés. Remélem, hogy ehhez a lépéshez én is hozzátettem egy kicsit az Oroszlány Rallyn.”

Fotó: Bittó Zsolt 

autosport

Előző cikk

A második hazai pályán

Következő cikk

Tim Gábor újra Clio Cup Europe versenyen indulna a Red Bull Ringen