Bajnokokat avattunk Ausztriában, a Magyar Rallycross Országos Bajnokság Greinbach-i fordulóján.
A Supercars-ban Kárai Tamás egyértelműen a Rallycross EB-re koncentrál idén, de a hazai versenyeken is rajthoz áll. A hétvégi döntőt szoros küzdelemben megnyerte és ezzel az ötödik bajnoki címét szerezte meg.
Az idei évre még nagyobb lett a Hankook Racer Cup mezőnye, közel 20 fős bajnokságban idén dominált az RCM Motorsport fiatal pilótája, Csuti Kristóf. Az osztrák hétvégén, a kilenc fordulós bajnokság hatodik versenyén bebiztosította a bajnoki címét, így 2021 után 2022-ben is bajnok lett.
A Super1600-as kategóriában osztrák győzelem született, és elmaradt a bajnokavatás, Laczkó Lehelnek nem jött ki a lépés a döntőben. Gergely Róbert a második hellyel megnyerte a magyar értékelést.
Az STC+2000-ben kisebb meglepetés született, Gabay Zion nyerte a kategóriát.
Az STC-2000-ben ifj. Ficza Ferenc folytatta azt a kimondott küldetést, hogy legyőzze a kategória legendás és eddig szinte verhetetlen pilótáját, Roman Castoralt. Ez újfent sikerült Ficzának, nyerte a kategóriát.
Az STC-1600-ban osztrák győzelmet láthattunk. Kailbach Gergely a második lett és a legjobb magyarként ünnepelhetett.
A Magyar Kupában az 1400cc-esek között Kenesei Gábor nyert, az 1600cc-es kategóriában pedig Ujházi Tamás győzött.
Az MX5 Kupában Lóránt Benjamin győzött, ezzel megnyerte a bajnokságot, szintén 3 futammal a bajnokság vége előtt.
Az Astra Kupában Stadler Mihály állhatott a dobogó tetejére.
A Juniorok versenyét a bajnokságot vezető Kelő Gere Ádám nyerte.
Gratulálok az eredményekhez!
Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök
A hétvége képei:
https://auto-sport.hu/tag/greinbach+2022+kepek
Eredmények:
https://chronomoto.hu/livetiming/pdf/…
Fotók: RCM Motorsport, Kotán Kristóf, Hajóka Sportfotó