Árok, lassító és győzelem

Idei második győzelmét aratta Plesz Márk és Dombai Szabolcs Lada 2105-össel az Országos Historic Rallybajnokság E2-es kategóriájában a Mediterrán Rallyn. Ezzel megerősítették első helyüket a kategória bajnokságban. A Green Motorsport sikereit Szabó Krisztián és Szabó Kitti tették teljessé, akik az E2 negyedik helyét szerezték meg Lada 2107-essel.

Pályafutásuk legnehezebb versenyét teljesített Plesz Márk és Dombai Szabolcs a Mediterrán Rallyn, akiknek a hol szakadó, hol alábbhagyó esővel kellett megküzdeniük. Az egykori vízilabdázón azonban nem fogott ki a vizes pálya. Szerencsére Zsírpapa nem csak hat felnijét, hanem hat esőgumiját is kölcsönadta. Nagyon jól jöttek azok a tapasztalatok is, amelyeket Plesz Márk az idei szezon első két versenyén a navigátori ülést elfoglaló Szabó Krisztiántól szerzett.

Azonban így is voltak kalandjaik, a második gyorsaságin árkot jártak, az utolsón pedig a lassítót elvitték egészen a célig. Közben tizedekre menő küzdelmet vívtak a kategória második helyezett Tóth-Gili–Aczél kettőssel.

„Nehéz verseny volt, de nagyon élveztük – mondta Plesz Márk. – Zsírpapa nem csak a felnijeit adta kölcsön, de az esőgumijai nélkül nem is engedett el minket. Ez volt a szerencsénk. Pénteken még telefonos segítséget is kellett kérni tőle a guminyomással kapcsolatban, mert még soha sem mentem esőben a Zsigulival.

A vizes pálya engem annyira nem zavart, mindig is szerettem az esőt, imádtam esőben focizni, vízlabdáztam is, úgyhogy nagyon otthon vagyok a vízben.

Pénteken az első gyorsaságin sikerült nagyon jó időt autózni és 9,1 másodperccel elhúztunk Giliéktől. Másnap az első gyorsaságin szakadt az eső, az egyik lassítóban be is estünk az árokba, ott Gili visszaadott kilenc másodpercet.

Ez a Somogy–Árpádtető szakasz nekem valahogy nem feküdt, de az Árpádtető–Camping igen. Az ötödik gyorsaságin, itt Árpádtetőn sikerült átvenni E2-ben a vezetést 0,3 másodperccel. Az utolsó gyorsaságin már annyira csúszott a pálya, hogy jó nagy féktávot vettem, de ennek ellenére nem sikerült bevenni a lassítót és a gumisor felét le is vittük a célig. Ezért kaptunk 10 másodperc büntetést, de így is 11,6 másodperc előnnyel nyertünk.

Nagyon szoros verseny volt, ha nem számítjuk a büntetéseket, akkor 1,6 másodperccel voltunk gyorsabbak Giliéknél, de (a harmadik) Baluval és (a negyedik) Szabó Krisztiánnal is jót vívtunk.

Csapattársainknak, Szabó Krisztiánéknak is jó versenye volt, ők péntek utcai esőgumival mentek, szombaton pedig az utolsó gyorsaságin a motor kezdett el füstölni, de így is a Green Motorsport mind a két autója célba ért az első és a negyedik helyen. Sőt, a harmadik helyezett Balunak is mi szervizeltük a Zsiguliját.

Nagyon sok ember munkája van ebben a győzelemben. Szabó Krisztián rengeteg tapasztalatát adta át az idei első két versenyünkön, amikor beült mellém navigálni. Az autó felkészítésében is hatalmas érdeme van. Zsírpapa pedig a gumikkal segített. Navigátorommal, Dombai Szabolccsal mindenért nagyon hálásak vagyunk.

Az Ózd Rally előtt szükség lesz még egy váltórevízióra, de az autó most is kiválóan működött, a Green Motorsport tökéletesen készítette fel és úgy látszik, hogy ez a karosszériánk nagyon nyerni akar, érdemes kitartani mellette. Köszönjük mindenkinek a segítséget, a szurkolást, Ózdon találkozunk.

A Green Motorsport együttműködő partnerei: Areus Zrt., Garrison Barber Shop, Zsírpapa (hat kerékkel és esőgumival) és minden rally szurkoló.

autosport

Előző cikk

Kovács Ádám dupla győzelmet szerzett a Salzburgringen

Következő cikk

Krózser Menyhért megérkezett a vb élmezőnyébe