Hideg Ádám a tesztversenyen is bizonyított

Sikeresen zárta az idei versenyszezont Hideg Ádám, aki a Sodikart gyári színeiben az OK kategória 12. helyét szerezte meg a WSK Final Cup utolsó futamán, Lonatóban. A HUMDA Academy 14 éves reménysége a szezon utolsó két futamára váltott kategóriát, hogy már 2023-ra készüljön. Eredetileg csak a tesztelés lett volna a feladata, de ezt jócskán túlteljesítette. 

A szeptemberi világbajnokságon elért OK Junior második helyezés után kategóriát váltott Hideg Ádám és novemberben a kétfutamos WSK Final Cupon már a felnőttek között, OK-ban állt rajthoz. 

A Sodikart gyári pilótájaként mind a két versenyen a tesztelés volt az elsődleges feladata, ehhez képest ragyogó eredményt ért el, hiszen az első futamon, Sarnóban, és most a másodikon, Lonatóban is egyaránt a döntő 12. helyét szerezte meg. 

Lonatóban nem volt könnyű dolga Ádámnak, hiszen a szabadedzések egy részét időjárási viszontagságok miatt hagyta ki, később pedig műszaki hiba is hátráltatta. Az időmérő körét szélárnyék nélkül teljesítette, de az előfutamokban már megvolt a tempója. A döntőben baleset miatt veszített több pozíciót, de így is sikerült visszakapaszkodnia a 12. helyre. 

„Tesztelni jöttünk a lonatói hétvégére is. A Sodikart a 2023-as szezonra szeretett volna adatokat gyűjteni, ezért eredmény szempontjából nem volt elvárás velem szemben – mondta Hideg Ádám. – Egy héttel ezelőtt, az első OK versenyemen 12. lettem, most szerettem volna jobban szerepelni, de így is elégedett vagyok. 

A szabadedzések közül hol az eső, hol pedig műszaki hiba miatt kellett többet is kihagyni. Az időmérőn szélárnyék nélkül futottam a leggyorsabb körömet, amivel a 48 versenyző közül 25. lettem. 

Az előfutamokon már egész jó volt a tempón, kétszer is sikerült több pozíciót javítanom. 

Az elődöntőben 9. lettem, a döntőben is jól rajtoltam, de egy balesetet ki kellett kerülnöm. Ezzel visszaestem a 20. helyre, ahonnan sikerül a 12.-re feljönni. 

Pozitívuma volt a hétvégének, hogy a tempóm jó volt, minden szituációban sikerült előznöm, és ha úgy vesszük, hogy pályafutásom második OK futamán egy nagyon erős mezőny első negyedében végeztem, az igencsak jó teljesítmény.”

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám a WSK Final Cupon befejezte az idei versenyszezont. November 19-én azonban a RabócsiRingen a magyar szurkolók is találkozhatnak vele a GR Motorsport szezonzáró közönségtalálkozóján. 

Hideg Ádám, OK eredménye

WSK Final Cup, Lonato (Olaszország), 2022. november 10–13.

Résztvevők: 48
Időmérő csoport: 13.
Időmérő: 25.
AB előfutam: 9.
AC előfutam: 8. 

AD előfutam: 13. 

Előfutamok összesített: 19.

Eldöntő: 9. 

Döntő előtti összesített: 16.

Döntő: 12. 

autosport

Előző cikk

Zemplén Rally 2022 – Gajár Gyula képei

Következő cikk

Rally3 díjátadó a Pálháza Rallyn