PSZA Motorsport: Veszíteni is tudni kell

Három bajnokságban kilenc érdekelt párossal érkezett a szezonzáró Zemplén Rally-ra a PSZA Motorsport csapata.

„Az egyik szemünk sír a másik nevet, a Zemplén Rally-n véget ért a 2022-es Országos Rally Bajnokság. Rally3-ban ezen a versenyen nem képviseltettük magunkat. Historicban két érdekeltesünk volt Csukovics István és Zsolna József. Józsiék hibamentesen teljesítették ezt a futamot, igaz volt kemény küzdelem a sátraink alatt, de szerencsére a fiúk meg tudták oldani a problémákat. Sajnos Csukovics Pistabá nem volt ennyire szerencsés, mert egy probléma miatt nem tudott kimenni a második körre. A szombati napon ezt orvosoltuk és a vasárnapot már teljesítette. Amiért jött az elérte, ezért boldogan távozott a versenyről” – értékelte a verseny Historicos vonalát Szabó Árpád.

Rally2-ben sajnos Tellér Antalék nem tudtak elindulni egy betegség miatt. Természetesen így sem marad képviselő nélkül a csapat. Fekete Gyuláéknak esélyük volt, hogy Rally2-es bajnokként távozzanak, ez viszont idén nem jött össze, viszont az RC4-es bajnoki cím az övék lett, mindössze 0,6 ponttal nyertek.

„Sokat dolgoztunk ezért a bajnoki címért, bár kicsit rossz, hogy az abszolút nem lett meg. Gratulálunk a fiúknak, ahogyan gratulálunk minden Rally2-es párosunknak is. Baksai Laciék új motorral tértek vissza, ami meg is hozta számukra az eredményt, igaz az első szakaszon volt egy kis malőr, de sikeresen megoldották. Györkő Józsiék is nagyon jól mentek, és a Rally2 abszolút ötödik helyén zárták a futamot” – folytatta Szabó Árpád.

Rally1-ben Bertáék, Helembaiék, Szőnyiék és erre az alkalomra Határ Atiék képviselték a PSZA Motorsportot. A hétvége két legnagyobb vesztese ebből az alakulatból emelhető ki. Csikar és Karsai nagyot küzdöttek a P13 bajnoki címéért, de hiába volt minden igyekezet, Helembaiék alul maradtak. Nagyon kemény évük volt a fiúknak, egész évben keményen nyomták és minden gyorsasági tizedeken belül dőlt el.

„Sajnáljuk Zsoltiékat, nagyot mentek idén, reméljük jövőre hasonlóan színvonalas marad a kategória és újra nagy küzdelmeket láthatunk. Határ Attila erre a versenyre minket választott, ám a második szakasz után egy műszaki probléma miatt ki kellett álljanak. Superrallyval folytatták és vasárnap egész jól összebarátkoztak az autóval, voltak jó eredményeik és ők szerezték meg a P13 évvégi harmadik helyét. Maradva még az ORC-nél Szőnyi Andrisék az újjá épült autóval visszatértek és egy dupla defekt miatt nem tudtak érvényesülni a kategóriájukban. Ennek ellenére a fiúk karcmentes autóval értek célba” – tette hozzá Árpi.

Berta Laciék matematikailag még lehettek volna Peugeot Kupa bajnokok, de ehhez sok mindennek egyeznie kellett volna. Ám a történelem során pont a PSZA Motorsportos autóban állt meg először a turbónyomás szabályzó szelep. A fiúk még nem hallottak ilyen hibáról és a Peugeot sem tájékoztatta őket erről. Persze tisztában vannak vele, hogy bármilyen alkatrész meghibásodhat.

„Amíg mentek, mindent megtettek, hogy jók legyenek, ám a hiba után nem forszírozták tovább a versenyt. Sajnos ezzel a nullás versennyel a fiúk a Peugeot Kupa harmadik helyére csúsztak vissza, amit nagyon sajnálunk. Szeretnénk gratulálni Hangodi Beniéknek és az összes kategóriatársnak, nagyon kemény év volt mindenki számára. Szeretnénk köszönetet mondani minden partnerünknek, szervizes kollégánknak az idei segítségükért, nélkülük nem lennénk ott, ahol vagyunk” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

Igaz a bajnokság véget ért, ám jönnek a buli versenyek, ahol csapat sátrai megtalálhatók lesznek.

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Solution 4 All Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft.,Mobil Vizsgáztató Kft., BPracing.hu, Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, KBL-Trend Home Hungária Kft., Charvát Kft., Panka Plast Kft., YourStock24 Kft., Wall Print Hungary Kft., AutorentEger.

autosport

Előző cikk

A szokás hatalma

Következő cikk

Zemplén Rally – A Rally3 mezőny képekben