Elnöki beszámoló

Tisztelt tagszervezetek, versenyzők és autósport kedvelők!

Az elnöki programom bemutatásával mind a hazai, mind pedig a nemzetközi bajnokságok végét szerettem volna megvárni, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy pontos számokkal, és TÉNYEKKEL támasszam alá eddigi, az elmúlt 8 évben végzett munkánkat, valamint a jövőbeli terveinket.

Ez a kampányidőszak sok feszültséget szül, ezeket csak párbeszéddel és nyílt, egyenes kommunikációval lehet orvosolni. A támadásokra, rágalmakra nem reagáltam, mert tudom, a beszámolómban látható VALÓS számok ezeket mind cáfolják.

Elfogadom, hogy egy felügyelő szervezet (MNASZ) és annak elnöke nem minden esetben lehet népszerű, hiszen rendszeresen döntéseket, bizonyos esetekben szankciókat kell hoznunk, és ezek nem kedvezhetnek mindenkinek. Nem kívánok a kihívóimmal szimpátiaharcot folytatni, mert az autósport nem a nagy ívű szónoklatokról szól, hanem mint a valós versenyeken, az eredmények azok, amik számítanak.

Az autósport hazai megítélése, minősége és színvonala elnökségem alatt évről évre nőtt, még a koronavírus-járvány és a gazdasági válság mellett is. Ez egy egész csapat érdeme, akikkel együtt dolgoztam, és remélem a jövőben is egy olyan tagság áll össze, amelyet a magyar autósport érdeke megkíván.

A fent említett feszültség a közösségi médiában is elharapódzott, sokan, sokféle módon és stílusban, eltérő vérmérsékletű hozzászólásokban fejtették ki véleményüket, ezektől elnökként elhatárolódom, részemről ilyen megnyilvánulásokat senki nem tapasztal majd. Hiszem, hogy az őszinte, egyenes, tényekkel alátámasztott véleménynyilvánítás viszi csak előre szeretett sportágunkat, ezért én ehhez tartom magam.

Programomban nem árulok zsákbamacskát, minden posztra megneveztem a jelöltemet, és bízom abban, hogy az elmúlt 8 év eredményei, valamint a felvázolt jövőkép alapján a tagság érdemesnek talál arra, hogy tovább folytassam a munkát az MNASZ elnökeként.

A következő időszakban állok rendelkezésre, a programom legfőbb pontjairól pedig rövid posztokban is tájékoztatom majd a következő napokban a tagságot.

Elnöki beszámoló:

autosport

Előző cikk

Zemplén Rally 2022 képek

Következő cikk

Visszatér az FIA ERC Magyarországra