Európába költözött a Rallycross Világbajnokság és csatlakozott a spanyolországi hétvégéhez a Európa-bajnoki mezőny is.
Szabó Krisztián ezúttal nem jutott a döntőbe, pedig a tempója megvolt hozzá. Nyolcadik helyen érkezett az elődöntőbe, de ott az Abu Dhabi versenyén bemutatott bravúrt nem tudta megismételni és ezúttal nélküle futott le a döntő. Jó lesz ez, csak fel kell venni a VB mezőny keménységét. Krisztián az 5. helyen áll a Világbajnoki ponttáblázatban és még hosszú a szezon!
Kárai Tamás az Audi S1 Supercarral ezúttal a világbajnoki mezőnybe nevezett és derekasan helyt állt, összetettben a 19. helyen zárta a spanyol hétvégét.
Az S1600-ban magyar dobogós eredmény született, Gergely Marton már tavaly is megmutatta , hogy ha jól működik az autó alatta akkor döntőben a helye. Az idei év számára nagy kihívást jelent, én a Európa-bajnoki dobogóra várom őt. Barcelonában erősen kezdte az évet, a pódium harmadik fokán ünnepelhette a szezonnyitó versenyt! Gratulálok!
Szíjj Zsolt „Jolly”-ra idén szintén figyelnünk kell, számára is a határozottan a döntők a cél. A szerencse sajnos ezúttal sem állt mellé az elődöntőben 5. helyen végzett, így épp lecsúszott a döntő részvételéről, de biztos vagyok benne, hogy a következő futamokon ott a helye.
Ezúttal is sok Magyar rajongó látogatta meg a szezonnyitó versenyt, jó volt látni a helyszíni beszámolókat. Sajnos ezúttal én csak online módon követhettem az eseményeket, mert a hazai WTCR futam alatt kellett képviselnem sportágunkat, de Spa-ban már a helyszínről jelentkezem.
#wrx #erx #fia #barcelona #hajrámagyarok
Oláh Gyárfás
MNASZ Elnök